Jóval több, s mégsem kevesebb, mint ács

Nem is értem, miért nem vettem észre már korábban azt az ige­verset, amelyre egyszer váratlanul bukkantam rá Márk evangéliu­mában. Amikor felfigyeltem rá, bizony leesett az állam. Jézus, az utazó rabbi visszatér szülővárosába, Názáretbe. Földijei ámulva hallgatják a zsinagógában: nemrég még kisfiú volt, most meg mi­lyen bölcsesség és erő árad belőle! Elsősorban a falubeli ácsként ismerik Jézust, nem csoda hát, hogy így kiáltanak: „Nemde ez az ácsmester és Mária fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simon­nak pedig testvére? És nemde itt élnek közöttünk nőtestvérei is? És megbotránkoztak benne.” (Mk 6,3)

A jeleneten tűnődve belegondoltam, milyen sok időt töltött Jézus az ácsműhelyben, kétkezi munkával. Isten Fia, a Megváltó, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket, és hirdesse az evangéliumot, földi évei jelentős részét egy eldugott kis ácsműhelyben tölti. Lukács evangéliumából tudjuk, hogy Jé­zust már tizenkét éves korában kimagaslóan tehetséges rabbinö­vendéknek tartották Jeruzsálem legjobbjai (Lk 2,47). Vajon hogyan egyeztette össze éles eszét az ácsmesterséggel, amely sem különleges képességei, sem messiási küldetése szempontjából nem tűnik átgondolt választásnak? Vajon miért akarta Isten, hogy Fia ennyi időt töltsön az ácsműhelyben, ahelyett, hogy Palesztinát járva az evangéliumot hirdetné és gyógyítaná a tömegeket?

Az újszövetségi feljegyzések szerint Jézus mindössze három évet töltött utazó szolgálatban, tehát „főállású” küldetésben. Ezt megelőzően évek hosszú során át dolgozott ácsként. Dallas Willard újszerűen közelíti meg Jézust, az ácsot: „Ha ma jönne el közénk, szinte bármilyen rendes és hasznos hivatás keretein belül teljesíthetné küldetését. Lehetne hivatalnok, könyvelő a vaskereskedésben, szá­mítógép-szerelő, bankár, szerkesztő, orvos, felszolgáló, tanár, mezőgazdasági munkás, labortechnikus, kőműves. Vezethetne takarító vállalkozást, javíthatna autót. Más szóval, bármelyikünk munkáját végezhetné, ha ma jönne el a világba. Lakhatna bármelyikünk lakásában vagy há­zában, végezhetné bármelyikünk munkáját, végzettsége vagy életkilátásai hasonlóak lehetnének a mieinkhez, él­hetne a mi családunkban, a mi időnkben. Mindez a leg­kevésbé sem akadályozná abban, hogy az örökkévalóság szempontjai szerint éljen, ahogy az számára természetes volt, s ami rajta keresztül számunkra is elérhetővé vált.

Évekkel ezelőtt kezembe került egy színvonalas kis könyv, amelynek címe azonnal felkeltette érdeklődésemet: Több mint ács. A szerző meggyőző bizonyítékokkal támasztja alá Jézus is­tenségét, ami valóban elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük Jé­zus személyét és szolgálatát. Ugyanakkor nem lenne szerencsés azt a következtetést levonnunk, hogy mivel Jézus több volt egyszerű ácsnál, maga a mesterség és az arra való elhívatása mellékes ténye­ző. Isten Fia természetesen jóval több, és mégsem kevesebb, mint ács! Földi életének ez a fontos aspektusa félreérthetetlenül sokat elárul számunkra a napi munkatevékenység jelentőségéről.

MEGTESTESÜLÉS ÉS MUNKA

Minél többet tűnődünk Jézus személyén, annál lenyűgözőbbnek találjuk, hogy a parányi názáreti ácsműhelyben nap mint nap örö­mét lelte a kétkezi munkában, a bútorok és a földműveléshez szük­séges eszközök készítésében. Nyilvánvalóan nem tartotta rangon alulinak az ácsmesterséget, s nem gondolta, hogy rosszul sáfár­kodik adottságaival. Pedig ő teremtette a földet, sőt magát a fát is, amelyet a műhelyben megmunkált. Pál apostol ezt a dicsőséges képet festi róla: „Képe a láthatatlan Istennek, és minden teremt­mény előtt született. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár ural­mak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” (Kol 1,15-17)

Gondoljunk csak bele! Az univerzum tökéletes alkotója földi élete harminchárom évének java részét kétkezi munkával töltötte. Ugyanaz, aki művészi módon megformálta az embert a föld po­rából, székeket is készített az ember számára, hogy legyen mire ülnie az otthonában. Jézus keze bizonyára erős, munkában edzett és kérges lehetett. Nap mint nap korán kelt, majd munkába indult, és saját bőrén tapasztalta meg, milyen kimerítő végigdolgozni egy napot. Megélte, hogyan rontotta meg a bűnbeesés a munka vilá­gát is. Biztosan akadt dolga nehezen kezelhető, követelőző, folyton panaszkodó emberekkel. De afelől sincs kétségem, hogy ő, a bűn­telen Emberfia alázatos és tanítható lelkülettel szolgált földi apja, József műhelyében. Nem valószínű, hogy József tökéletes „főnök” lett volna. Ilyennel ugyanis még nem találkoztam. Sőt magamban sem vélem felfedezni a tökéletes főnök vonásait reggelente, amikor a tükörbe tekintek.

Okkal nézünk fel tehát Jézusra, aki a kulturális konvenciókkal mit sem törődve megragadja a lavórt és a törülközőt, hogy meg­mossa tanítványai piszkos lábát. Jusson eszünkbe: korábban ugyan­ilyen alázattal végezte munkáját az ácsműhelyben is, készülve arra, ami évekkel később a jeruzsálemi felső szobában vár majd rá.

Jézus tehát nem érezte rangon alulinak az ácsműhelyben vég­zett kétkezi munkát. Mesterségét nem tekintette világiasnak vagy értelmetlennek, hiszen az Atya hívta el erre. Sejtésem szerint Jézus kiváló ács lehetett, aki igazán minőségi munkát végzett. Mielőtt utazó rabbiként megkezdte szolgálatát, az Atya kifejezte, meny­nyire örömét leli benne. Máté evangéliuma beszámol arról, hogy miután Jézus megkeresztelkedett, Isten Lelke galamb formájában leszállt rá, majd hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,17) Az Atya bizonyára több okból is gyönyörködött Fiában. Lehet, hogy az egyik ok Jézus ácsként végzett munkája volt.