MIÉRT VÉGZÜNK MUNKÁT? 2.

Munkába menet gyakran látok matricákat az autók hátsó szélvé­dőjén, amelyek épp erre a kérdésre igyekeznek válaszolni. „Tarto­zom, tartozom, nincs más választásom, mint hogy dolgozom.” Nos, valóban nem kis feladat hónapról hónapra befizetni a számlákat. A modern élet sokba kerül, de valóban a gazdasági tranzakciók miatt kell elsősorban munkát végeznünk?

A Szentírás szerint a „Miért dolgozzunk?” kérdésre a legalap­vetőbb válasz az, hogy Isten velünk kapcsolatos eredeti szándékai között szerepelt a munka. Az ő képmásaként a mi életünkhöz is hozzátartozik a munkavégzés, tulajdonképpen Isten munkatársai vagyunk, ezáltal is Isten tökéletességét, kreativitását és dicsőségét közvetítjük a világ számára. Azért dolgozunk, mert akinek a kép­mására teremtettünk, szintén nem tétlenkedik. Ezért írja Pál apos­tol Jézus első századi követőinek: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Tessz 3,10) Az apostol szavai első hallásra talán ridegnek, a keresztényi együttérzést messze nélkülözőnek tűnnek, ám a teológia szemszögéből vizsgálva nagyon is fontos igazságra mutatnak rá. Pál nem tesz szemrehányást azoknak, akik – különböző elfogadható okokból – nem képesek a munkavégzés­re, de a munka elutasítását nem tartja mellékes kérdésnek. Hiszen ha valaki nem hajlandó dolgozni, a teremtő Isten szándékát kér­dőjelezi meg.

Miután megértettük, mit jelent Isten képmását hordozni, nem lepődünk meg a Példabeszédek könyvén, amely következe­tesen dicséri a bölcset szorgalmáért, és elítéli a bolondot lusta­ságáért. Habár a bolond szó hallatán elsősorban értelmi fogyaté­kosságra asszociálunk, a Szentírás szóhasználata nem feltétlenül gyenge mentális képességre utal; inkább olyasvalakire, aki úgy él, mintha Isten nem is létezne. A zsoltáríró megfogalmazásá­ban: „Azt mondja szívében a bolond: »Nincs Isten.«” (Zsolt 14,1) A „bolond” ember nemcsak a Teremtőt, hanem a teremtés tervét – s azon belül a munkát – is elutasítja. A Biblia követke­zetesen helyteleníti a restséget. A „rest keresztény” szókapcsolat már önmagában is ellentmondást hordoz, nem meglepő tehát, hogy az egyház az évszázadok során mindig is elítélte a lusta­ságot – amely a Nagy Szent Gergely pápa által meghatározott „hét halálos bűn” között is előkelő helyet foglal el. A reformáció nagyjai a restségből és lustaságból fakadó szegénységre helyez­ték a hangsúlyt, levonva a következtetést: aki hiábavalóságokkal és henyéléssel tölti idejét, nyugodtan kérdőjelezze meg keresz­tény hitét.Isten megtehette volna, hogy a WALL-E világához hasonló édenkertet alkot Ádám és Éva számára, ahol békésen üldögélve, vitamindús italokat kortyolgatva várják, hogy szájukba repüljön a sült galamb. A Teremtő azonban nem ilyen világot alkotott. Mivel ő maga szüntelenül munkálkodik, mi pedig a képmását hordoz­zuk, a munka által is az ő lényét tükrözzük vissza. A nap mint nap végzett hasznos tevékenység tehát fontos szerepet játszik ab­ban, hogy Isten képmásaiként és sáfárokként éljünk. Erre vagyunk teremtve; nem egyszerűen létezünk, hanem tevékenyen létezünk, hozzájárulva az „igen jó” világhoz, amelyet Isten teremtett.