A hit és a munka összefonódása

Úgy vélem, a talentumok példázata nemcsak arra buzdít bennün­ket, hogy az evangéliumot befogadva álljunk készen Jézus vissza- jövetelére, hanem arra is, hogy a vasárnapok és a hétfők zökkenő­mentesen kapcsolódjanak össze az életünkben. Jézus követőinek egyik ismérve, hogy mindenről, amit Isten rájuk bízott, hűséges sáfárként gondoskodnak. Ez az „igaz életű” ember egyik ismer­tetőjegye is. A Prédikátor könyve a Teremtő előtti elkerülhetetlen elszámolást nevezi meg végső valóságként az élet értelmét és célját kereső út végén. Gondolatmenetét egy meglehe­tősen kijózanító mondattal zárja: „Mert Isten minden cselekede­tet megítél, minden titkos dologgal együtt, akár jó, akár gonosz az.” (Préd 12,14) Egy napon majd mindnyájan elszámolunk Istennek az életünkkel, s ez a tény mindent megváltoztat, kihat életvitelünkre és a munkához való viszonyunkra is. Mivel életünk jelentős hányadát munkával töltjük, az Isten előtti elszámolás java­részt az ezzel kapcsolatos sáfárságunkra vonatkozik majd.

A talentumok példázatában Jézus ígéretes, reményteljes jövő képét festi elénk, amelyben a szorgalomért és hűségért jutalom jár. Ennek a jutalomnak része az Istennel való örömteli, bensősé­ges kapcsolat is. „Bemehetünk Urunk örömébe”, s ezenkívül még komolyabb feladatokra kapunk majd megbízást. Bizonyos érte­lemben most készülünk föl arra, hogy később együtt uralkodjunk Jézussal. Éppen ezért a munkánk is jóval fontosabb, mint gondol­juk. A Biblia szerint a munkának a jövőben is fontos szerepe lesz, tehát a menny is sokkal több, mint pusztán káprázatos hely, ahol naphosszat csak a lábunkat lógatjuk. Talán érdemes lenne újra­gondolnunk – netán teológiai szempontokat is szem előtt tartva – azt a közkeletű feltételezést, miszerint a mennyben végtelen sem­mittevés vár ránk, legfeljebb hárfán játszunk majd pufók felhőkön üldögélve.

A MENNYORSZÁG ÚJRAGONDOLVA

Gyerekkoromban nagy izgalommal és kíváncsisággal töltött el a mennyország gondolata. Ügy tudtam, a mennyország az a messzi hely, ahol elhunyt szeretteink tartózkodnak, és egy napon majd én is oda kerülök. Ez igen jól hangzott. Emlékszem, ahogy a kertünk pázsitján hanyatt fekve bámultam az eget, és figyeltem a fodros go­molyfelhők lusta hömpölygését. A végtelen égboltot fürkészve azon töprengtem, vajon pontosan hol is lehet a mennyország, és hogyan töltik az idejüket a többiek odafönn. Mivel nagy fagylaltrajongó voltam, úgy képzeltem, hogy a mennyben majd egész nap fagylal­tot ehetek – olyan finomat, amilyet sehol máshol, és sosem fogy el. Ráadásul soha nem is laknék jól vele: befalnék pár banánhajót, és utána még jöhetne néhány mennyei fagyikehely. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mennyországot a soha-el-nem-fogyó fagylalt és a büntetlen falánkság örök cukrászdájaként képzeltem el.

Szerencsére, ahogy teltek az évek, egyre kevésbé a torkossá­gom határozta meg a mennyországról alkotott elképzeléseimet.

Ám továbbra is óriási szakadék tátongott a majdani lakhelyemről, illetve a földi, bűnnel szennyezett otthonomról alkotott felfogá­som között. A földet csupán átmeneti szállásnak képzeltem, s nem tudtam, hogy a jövőben is itt lesz az otthonom. Azt hittem, a Biblia tanítása szerint a menny egy távoli világ, a föld pedig, ahol most élünk, egy napon majd tűz martalékává válik. Porrá ég minden. De vajon összhangban volt-e ez a Biblia tanításával?

A RADIKÁLISAN MEGVÁLTOZOTT MUNKA

Ha sikerül megértenünk azt a fontos igazságot, hogy a világra – és azon belül a munka világára – nem teljes megsemmisülés, hanem radikális gyógyulás vár, egészen másként tekinthetünk napi tevé­kenységünkre. Ha abban hiszünk, hogy a föld egy napon minde­nestül, az összes tevékenységünkkel együtt teljességgel elpusztul, logikus következtetés lehet, hogy a munkánk végső soron értel­metlen. Miért dolgoznánk teljes erőbedobással, miért főznénk ízletes vacsorát, tennénk szert új képességekre, indítanánk vállal­kozást, szereznénk zenét vagy terveznénk épületeket, ha egyszer majd úgyis mindent felemésztenek a lángok? Az lenne logikus, ha túlélésre rendezkednénk be. Ám ha mindennapi tevékenységünk, amelyet Isten dicsőségére és embertársaink javára végzünk, még­iscsak átmenthető az új menny és új föld dimenziójába, akkor fel­becsülhetetlen, örök értékű munkát végzünk.