A MUNKA MINT ISTENTISZTELET

ÁVODÁ

A Ter 2,15 szóhasználata – amely szerint a munka művelés és teremtés is egyben – a héber ávodá szóban gyökerezik, amely „művelést” jelent. Az Ószövetségben több különböző fordítás­ban találkozhatunk ezzel a kifejezéssel: lehet „munka”, „szolgá­lat” vagy „mesterség”, de jelenthet „istentiszteletet” is. Az ávodá szerepel azokban a szövegekben, amelyek leírják, milyen kime­rítő rabszolgamunkát végzett Isten választott népe az egyiptomi építkezéseken (Kiv 1,14); hogyan készítették el a mesterem­berek a szent sátrat (Kiv 35,24); milyen finom kézműves ­munkát végeztek a takácsok (1Krón 4,21). A szó ugyanakkor megjelenik a salamoni templom felszentelésével kapcsolatban is: ezt használja Salamon, amikor kijelöli a papok és léviták is­tentiszteleten betöltött szerepét, amikor a nép együtt imádja az egyetlen igaz Istent (2Krón 8,14). Ezek szerint akár kőműves­munkáról, akár a len finom szövéséről, akár az istentisztelet le­vezényléséről van szó, az ószövetségi szerzőknek nem okoz gon­dot a munka és az istenimádat közötti összefüggés megtalálása. Noha az ávodá szónak több jelentése létezik, egyik jellemző vetülete a munka, az istentisztelet és a szolgálat kibogozhatat­lan összefonódásából jön létre. A Kiv 2,15-ben megjelenő héber szó különféle jelentésárnyalatai Isten eredeti szándékáról, vágyáról árulkodnak: ő azt akarta, hogy a munka és az istentisz­telet egymástól elválaszthatatlanul egyfajta életformává váljon számunkra. Ha helyesen értelmezzük, a munkánk tudatosan lett beleszőve keresztény elhívatásunk szövetébe, hiszen Isten erede­ti célja az volt, hogy munkánkkal, hivatásunkkal is őt dicsőítsük és imádjuk.

A MUNKA MINT ISTENTISZTELET

Az istentiszteletre gyakran úgy gondolunk, mint vasárnapi tevé­kenységre, a munkára pedig olyasmiként, ami hétfőn veszi kez­detét. Ez a felosztás azonban aligha tükrözi Isten szándékát, ő nem ilyennek képzelte el az életünket. Az ő elképzelése szerint a munkának függőleges és vízszintes dimenziója is van: egyszerre szolgáljuk vele az ő dicsőségét, illetve a közjót. Vasárnaponként, ahogy fogalmazni szoktunk, elmegyünk az istentiszteletre, hétfőn pedig dolgozni indulunk, ám ez a szóhasználat csupán homályos teológiai ismereteinket leplezi le. Modern életünkben, amelynek során szerepeinket rohanvást cserélgetjük, talán eszünkbe sem jut, hogy Isten a munkát is istentiszteletnek tekinti.

Az egyik legkedvesebb családi nyaralásunk helyszíne Anglia volt. Számomra a lenyűgöző Westminster-apátság, illetve a Christopher Wren által tervezett Szent Pál-székesegyház jelentette az utazás csúcspontját. A gyönyörű építészeti műalkotásokban sétál­gatva eszembe jutott a régi anekdota, amelyben egy járókelő be­szélgetésbe elegyedik három, munkáját végző kőművessel:

Mit csinál? – szegezi a kérdést az első kőművesnek.

Épp követ aprítok – feleli az.

Én megkeresem a betevőt – vág közbe a második kőműves.

Hát maga? – fordul a járókelő a harmadikhoz.

Én katedrálist építek Istennek és az embereknek.

Bizony, nem mindegy, hogyan tekintünk a munkánkra!