Akadály vagy lehetőség?

Több évig dolgoztam egy gyorsétteremben, ahol hosszú órákon át kellett kiszolgálnom a fárasztó és követelőző vendégeket, kezelnem a konfliktusokat, irányítanom az alkalmazottakat, ellenőriznem a könyvelést és kitakarítanom az eldugult vécét. Fiatal hívőként még nem fogtam fel, hogy a munkám saját lelki fejlődésemet is szolgál­ja – sőt gyakran úgy éreztem, hogy kifejezetten akadályoz a nö­vekedésben. A munkát szenvedésként megélve azt mondogattam magamban: Ha nem itt, ezek között a problémás emberek között dolgoznék, sokkal jobb keresztény lennék. Ma már tudom, mekko­rát tévedtem. Mind a munkatársaim, mind a munkám része volt Isten velem kapcsolatos tervének; ahelyett, hogy akadályozott vol­na, éppen ez szolgálta a növekedésemet.

Gyakran úgy érezzük, közel sem ideális a munka, amely ne­künk jutott. De vajon az-e a megoldás, hogy bedobjuk a törül­közőt? Igen, előfordul, hogy méltánytalanul bánnak velünk, elő­ítéletekkel szembesülünk, visszaélések, zaklatás, igazságtalanság áldozatává válunk. Talán épp keresztény hitünk miatt mellőznek minket, vagy azért nem léptetnek elő, esetleg el is bocsátanak, mert hívők vagyunk. Csalódások, küzdelmek, szenvedés: nos, ezekkel is találkozhatunk a munka világában.

Egy barátom, Dave az erősen versenyorientált sportközvetíté­sek szegmensében dolgozik. Kiváló szakember, aki magas szinten műveli hivatását. Pályája során magaslatokat és mélységeket egya­ránt megélt. Egyszer megpályázott egy állást, és eljutott a felvételi folyamat utolsó állomásáig. Az állás komoly szakmai előrelépést és szélesebb körű ismertséget jelentett volna számára, s a család be­vételét is jelentősen megnövelte volna. Még egy vacsorára is meg­hívták a cég vezetői, s megkérdezték tőle, milyen társadalmi ügy mellé állna oda a csatorna képviseletében. Ám amikor Dave megemlítette, milyen szorosan kötődik egy nonprofit keresztény sport­szervezethez, az interjúnak hirtelen vége szakadt. Megköszönték, hogy odafáradt, és már kérték is a számlát. Dave pedig hazafelé, a repülőn kénytelen volt beletörődni, hogy az állás, amelyre annyira vágyott, s amelyet már szinte biztosra vett, nem lesz az övé.

Nehézségek, csalódások, szenvedés: ezek is részei a mun­kánknak, ám nem kell úgy tekintenünk rájuk, mintha akadá­lyoznák Isten tervének megvalósulását. Jézus követői számára a szenvedés, bármilyen formát ölt is, Isten eszköze, amelyen keresz­tül munkálkodik bennük. Gyakran a kitérők, nehézségek és aka­dályok eredményezik a legnagyobb változást a hitünkben. Isten szuverén kezében a szenvedés korántsem értelmetlen, sőt nagyon is hasznos lehet.

A Római levél ötödik fejezetében Pál apostol úgy értelmezi az evangéliumot, hogy azáltal a szenvedés is megfelelő megvilá­gításba kerül. Isten általában nem a könnyű utat választja, hogy Krisztus képére formáljon bennünket, jobban kedveli a kitartó re­ményt. „De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseink­kel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állha­tatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete ki­töltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,3-5) Érdemes mélyen a szívünkbe és elménkbe vésnünk a gondolatot, hogy a munkánk – még ha olykor küzdelmekkel és próbatételekkel jár is – Isten egyik első számú eszköze a lelki növekedésünkben. Általa válik kipróbálttá a jellemünk, általa fejlődik ki bennünk a kitartás és a remény képessége.

Nem szabad rémülten menekülnünk a munkahelyi nehézsé­gek elől, sem megkeserednünk miattuk: inkább nézzünk szembe velük magabiztosan, hiszen tudhatjuk, hogy Isten nem ok nélkül engedte be azokat az életünkbe. Noha az okot sokszor nem ismerjük, hitünkből folyamatosan örömet és reménységet meríthetünk. Isten igéjébe kapaszkodva még a legelkeserítőbb munkahelyi szi­tuációkban is megőrizhetjük jókedvünket.

Eugene Petersorí The Message [Az üzenet] címmel megjelent bibliaparafrázisa a következőképpen fogalmazza át Jakab isteni ihletésű szövegét: „Tekintsétek igazi ajándéknak, barátaim, ami­kor minden irányból próbatételek és nehézségek érnek titeket.” (Eszünkbe jut erről a munkahelyünk?) Majd így folytatja: „Tudjá­tok, hogy feszült helyzetben mindig napvilágra kerül a hitetek, és megmutatkozik valódi minősége. Ezért ne akarjatok idő előtt ki­menekülni a helyzetből, engedjétek, hogy elvégezze munkáját ben­netek, mert így válhattok éretté, így fejlődhettek, hogy ne legyen bennetek hiba.” (Jak 1,2-3) Életemre és szakmai pályafutásomra visszatekintve nyilvánvaló, mennyire igaz gondolatok ezek. Ma már látom, hogy épp a nehézségekkel teli időszakok szolgálták leginten­zívebben a személyes és szakmai fejlődésemet. Lelki növekedésem akkor volt a legerősebb, amikor a leginkább megerőltetőnek tűnt a munkám, és a leginkább alkalmatlannak éreztem magam. Isten bölcsességében és erejében bízva erősödött meg igazán a lelkem.

Míg mi hajlamosak vagyunk az önmegvalósítás szempont­jából értékelni munkánk sikerességét, az Újszövetség szerzői elsősorban a lelki fejlődés, az üdvösség kimunkálása, a megszentelődés szempontjait veszik figyelembe. Valóban szép és kívánatos, hogy a munkánk elégedettséggel töltsön el bennünket, és azzal sincs semmi baj, ha a legjobb állásra vágyunk – csak ne feledjük, hogy ez nem feltétele annak, hogy Isten akarata megvalósuljon az életünkben. Hiszen elsősorban arra van szükségünk, hogy a munkánkon keresztül is egyre inkább Krisztus képére formálód­hassunk. Ne engedjük, hogy az aktuális nehézségek felemésszenek és teljes elkeseredésbe kergessenek bennünket: Isten ezeket is arra akarja használni, hogy Krisztushoz hasonlóvá és lelkileg éretté váljunk. A munkánk soha nem lehet a lelki növekedésünk akadá­lya, hanem Isten által kínált lehetőség a fejlődésre.