Reményteljes munka

A STOCKDALE-PARADOXON

Jóból kiváló című nagy sikerű könyvében Jim Collins felidézi a Ja­mes Stockdale őrnaggyal folytatott beszélgetését, aki fiatal tiszt­ként hét évet töltött hadifogolyként Hanoiban. Collins megkér­dezte az őrnagyot, hogy miben különböztek azok a hadifoglyok, akik feladták a reményt, azoktól, akik képesek voltak elviselni a borzalmakat. Stockdale gondolkodás nélkül azt felelte: a különb­ség egyfajta reményteljes realizmusban testesült meg. Az idealis­ták, akik elhitették magukkal, hogy a karácsonyt már otthonuk­ban tölthetik, összeomlottak, hiszen a következő karácsonyok még mindig fogságban találták őket. A túlélők azok közül kerültek ki, akik hosszú és nehéz fogságban töltött évekre készültek, mégis hittek a végső szabadulásban.

A REMÉNYTELJES REALIZMUS

Még ha a hadifoglyok életének borzalmaiban a legtöbbünknek soha nem is lesz része, a munkával töltött évek során mindnyá­junknak hasznunkra válna, ha az említett reményteljes realiz­must magunkévá tennénk. Van, aki egész életében az ideális munkahelyről ábrándozik, van, aki súlyos problémákkal küzd a hivatásában. Akad, aki kiábrándult, mások egyre kevésbé érzik ki­elégítőnek a feladataikat. Van, aki folyton állást vált, mert a szom­széd cég kertjét mindig zöldebbnek látja. Tegyük fel magunknak a kérdést: Hogyan viszonyulok a munkámhoz? Idealista vagy re­alista lencsén keresztül szemlélem-e? Tökéletes munka, tökéletes karrier nem létezik, sőt teológiai szempontból sem lenne védhető. Ha valaki úgy is érzi, megtalálta az álommunkát, előbb-utóbb szá­molnia kell a problémákkal, s azzal, hogy vágyai nem feltétlenül teljesülnek. Bármi legyen is a hivatásunk, jót, rosszat egyformán találunk majd benne. Érdemes észben tartanunk, hogy az üdvtör­ténet jelen szakaszában még nem teljesülhetnek be a munkával kapcsolatos álmaink.

Nos, valóban nem túl fényes a Biblia által festett kép, amely a bűn pusztító hatásának következtében fáradságos küzdelemként ábrázolja a munkát. Saját bőrünkön érezzük, hogy az eredeti terv érvényét vesztette. Az evangélium örömhíre azonban arról szól, hogy az emberiség tragédiájával, a bűnbeeséssel nem ér véget a történet; a folytatás az egyén szempontjából éppúgy ígéretes, mint a munka világára nézve. Bármilyen megerőltető munkát végzünk is, reményt és lelkesedést meríthetünk abból a tényből, hogy Isten nagy dolgokat tehet rajtunk keresztül, ha engedelmeskedünk elhí­vásának. Nemcsak a bűn jelent meg a világban, hanem – és ez az örömhír – a megváltó Jézus Krisztus is. Halálán és feltámadásán át Jézusra nemcsak az emberi lélek, hanem a teljes bukott világ megváltójaként tekinthetünk. A következőkben erről az örömhír­ről ejtünk majd szót.

Imádság

Mindenható Isten, a te akaratodból teremtettünk s a te gondviselésed tart életben bennünket. Kérünk, áldj meg minket a mai napon. Mindnyájunknak szántál valami­lyen munkát az életben; segíts szorgalmasan végeznünk feladatainkat. Ne engedd, hogy haszontalan dolgokra pazaroljuk időnket, vagy hogy visszaéljünk bizalmaddal. Kérünk, adj erőt, hogy elvégezhessük mindazt, amit ránk bíztál. (Henry Thornton)