ELTORZULT MUNKA

A számtalan nehézség és kiábrándító helyzet eltorzítja a mun­káról alkotott nézetünket. Ahelyett, hogy Isten dicsőségére vé­geznénk azt, észrevétlenül elkezdjük magát a munkát dicsőíteni, és könnyedén bálványunkká emeljük. A legpusztítóbb és legve­szélyesebb bálványok általában nem fából vagy kőből készülnek, hanem a szívünk mélyén leselkednek ránk.

A MUNKAMÁNIA TORZÍTÓ HATÁSA

A munka bálványozásának egyik formája a munkamánia vagy munkaalkoholizmus, amely óriási méreteket ölt napjainkban, és gyakran annak a jele, hogy a lelkünk mélyén különféle bálvá­nyokat dédelgetünk. Ha a munka áll életünk középpontjában, egész identitásunkat a tevékenységünk határozza meg. Ilyenkor az „amerikai álom”, az anyagi bőség és biztonság hajszolása áll­hat a háttérben, vagy esetleg az, hogy sikeres képet igyekszünk kialakítani magunkról. A munka bálványozását gyakran a mun­kahely iránti lojalitás és elkötelezettség köntösébe bújtatjuk, vagy arra hivatkozunk, hogy az őrült versenyben ez az előlép­tetés és a fejlődés egyetlen útja. Ha tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, ha anyagiasak és kapzsik vagyunk, vagy lázadunk Isten ellen, az szintén a munkaalkoholizmus felé terel bennünket. Bármilyen formát öltsön is, fekete lyukként nyel el minden fényt: a munkánk iránti túlzott elkötelezettség óhatatla­nul háttérbe szorítja az Istennel és az emberekkel való kapcsola­tunkat. Alig marad más az életünkben a munkán kívül, s végül bálvánnyá válik.

Lukács evangéliuma tizenkettedik fejezetében Jézus a gazdag ember példázatán keresztül figyelmeztet: ha Isten nélkül élve el­sősorban önmagunkat, a munkánkat vagy a kényelmünket imád­juk, veszélybe sodorjuk magunkat. Jézus határozottan elítéli ezt az embert, mert úgy élt, mintha Isten nem is létezne, s azt hitte, hogy teljes az élete. Végül mégis kiderült, hogy semmije sem volt. Halálakor munkáját és minden vagyonát hátrahagyva Isten így szólt hozzá: „Bolond, ma éjjel elkérik tőled a lelkedet, amiket azért magadnak készítettél, kiéi lesznek?” (Lk 12,20)

A munkamánia káros és torzító hatása kétségtelen, amely tönkreteheti egészségünket és kapcsolatainkat. Száguldó, versen­gő világunkban sokan élnek hajszolt, űzött, túlterhelt életet, és ez bűn. A rohanó tempót elsősorban a munkáról alkotott torz felfo­gásunk miatt diktáljuk magunknak, pedig ha a munka terén téve­désben élünk, egész életünk rossz irányt vehet.

A RESTSÉG TORZÍTÓ HATÁSA

Nemcsak bálványozni lehet a munkát; az is előfordul, hogy nem tu­lajdonítunk különösebb jelentőséget neki. Ha felfogásunk eltorzul, akár a szabadidő kellemes eltöltésére is tekinthetünk bálványunkként, s válhatunk lustává, nemtörődömmé. A restség egészen találé­konnyá teszi az embert, s mindig talál megfelelő ürügyet arra, hogy ne végezze el a feladatait, illetve épp csak annyit tegyen, hogy ne veszítse el az állását, viszont megkapja a fizetését. Fontos megérte­nünk, milyen komoly problémát jelenthet ez, hiszen épp a lényegét rombolja le annak, amit Isten képmásaként képviselhetnénk. A rest ember a „többiek” kitartó munkájára és igyekezetére támaszkodik, s úgy érzi, valami feljogosítja erre. Gondoljunk csak az egyetemi éve­ket végigbulizó diákra, aki magától értetődőnek véli, hogy borsos tandíját szülei állják. De nemcsak a fiatal felnőttek vetemednek effé­lékre, akár nyugdíjasokra is jellemző lehet a rest életforma. Pedig a lábát lógató, a kényelmes és tétlen nyugdíjas évekre berendezkedő idős ember képe nem a Bibliából származik, az is inkább egyfajta torz felfogás következménye.

A Biblia kifejezetten óv ettől a veszélytől. A Példabeszédek könyvében olvassuk: „A hideg miatt nem szánt a rest; de ha majd aratni akar, nem lesz mit.” (Péld 20,4) Pál apostol, a szor­galom mintaképe, aki sátorkészítésből tartotta fenn magát, tevékeny életvitelre biztatja Jézus első századi követőit: „Becsületbeli dolog­nak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, a magatok dolgával törődjetek, és tulajdon kezetekkel munkálkodjatok, ahogyan ren­deltük nektek.” (Tessz 4,11) A restség is bizonyítja, hogy Isten tökéletes terve, amelyet a világnak és nekünk, embereknek szánt, csorbát szenvedett.